01.

Hello! :)

 Meg is érkezett az első rész. Örömmel vettük észre Lana-val, hogy a prológusra érkeztek szép visszajelzések. :) Elképzelni nem is tudjátok, mennyit jelent nekünk egy "klassz"-ra kattintott  vélemény is. Szóval köszönjük. Reméljük, ez is elnyeri a tetszéseteket.

 Az első rész Louis szemszöge, és ahogy már említettem az előző előszóban; ezt én írom, Naomi Greg. Szóóóval bátran mondjátok el véleményeteket, akár a "klassz" gombot megnyomva is. Izgatottan várjuk a visszajelzéseket. 

Annyit még meg szeretnék említeni, hogy ez csupán még a kezdet. A történet még korán sem indult be, a csattanó rész még odébb van.

Mindenesetre reméljük tetszeni fog a sztori.

xoxo: Lana & Naomi Greg

*L*

 Azt mondják; az idő, akár egy légy, úgy száll el előlünk. Elillan a pillanat; a pillanat, mely ezernyi emléket hordozni képes magában. Emlékeket, melyekből az ember a legrosszabb napjain is táplálkozni tud. 

 Négy év telt el. Négy, hihetetlen csodás és hullámvölgyekkel teli év. Niall Horan-nel - azzal a nagyon szőke és nagyok kék szemű sráccal - összejöttünk. Öcsém, ha egyszer az ember szerelmes, bármire képes; azt hiszem, ezt mindenki kitapasztalja. De a mi kapcsolatunk különleges volt. Nem, nem csak azért gondolom így, mert elfogult vagyok velünk szemben; nem csak azért, mert mi egy meleg pár vagyunk. Ez annál sokkal több és bonyolultabb, szavakkal nem lehet leírni és kifejezni ezt az érzést, mely mindig elterít, mikor kettesben vagyunk. Nem szeretnék túl nyálas dumával jönni, de azt hiszem ez elkerülhetetlen... Bele vagyok zúgva Niall James Horan-be. Nélküle úgy érzem magamat, mint egy fuldokló, egy éhező, egy szomjazó; magyarul egy haldokló. 

Közel és távol négy éve tart a kapcsolatunk, és én hatalmas elhatározásra jutottam. 

 Meg fogom kérni a kezét.

Igen, ezt fogom tenni. És hogy mikor? Pontosan az évfordulónkon, ami október 13-án van. Igen, egy egész nyáron át, plusz egy hónapig kerülgettük egymást a kezdetetekkor. Mai napig nem értem, hogyan bírtam ki nélküle, egész életemben.

 Mára már egy házban élünk, Niall utolsó évét kezdte el abban a főiskolában, melyben először találkoztunk; én magam pedig már dolgozom. Egy saját elektronikai cégem van, a Universcity of Toronto főiskolától ajándékozott közgazdasági tapasztalatoknak köszönhetően. Örökké hálás leszek annak a sok tanulással töltött napnak, hiszen jelenleg nincs semmire panaszkodni valóm ( kivéve pár idióta ügyfélt, vagy lusta dolgozókat, kiket később ki is rúgtam... de azt hiszem ez normális dolog; stressz nélküli élet nem létezik senkinél ).

Szóval itt vagyok. A hihetetlen puccos étterem egyik asztalánál, hihetetlen puccos öltönyben, tökéletesen belőtt hajjal. A helyiségben nagyképű, gazdag, öregkorú férfiak voltak legfőképpen, kiknek a zsebükben több pénz volt, mint egy átlagos ember bankszámláján. Egyszóval elég kényelmetlenül éreztem magamat; de gondoltam, Niall-ért mindent. Igaz, Ő sem híve az ilyen elegáns helyeknek, de gondoltam most az egyszer, évforduló alkalmából nem árt az ilyesmi. Ha már az előző évfordulónkat nézzük... Az nem éppen egy publikálható este volt... Az az éjszaka még mindig a lelki szemeim előtt lebeg, akármit is teszek. Ez konferenciákon nem épp a legelőnyösebb dolog.

 Mikor megláttam Niall szőke kobakját, csillogó szemeit, melyek a kíváncsiságtól ragyogtak, szívem heves vágtába kezdett, mely egy természetes dolog, akárhányszor meglátom Őt. Négy év telt el, és még mindig ugyanazok a cselekedetek mennek végbe bennem. Heves szívricsaj, akadozó lélegzet, bizsergető ajkak, megszűnő világ a fejemben, a szintén bizsergető ágyék, és végül az a furcsa érzés a gyomromban, melyet a nők pillangóknak neveznek. Mesebeli és mámorító érzés ez az egész. Szerelmesnek lenni mámorító érzés.

 Csak bámultam karcsú alakjára, mely egy elegáns, fekete öltönybe volt belebújtatva; fejemben már azok a képkockák jelentek meg, amint letépem azt róla. Erre önkénytelenül is végignyaltam ajkaimon.

- Louis, ez egy étterem, jó lenne, ha nem fantáziálnál arról, miként fogsz megdugni. - Persze, hogy Niall észrevette; Ő ismer a legeslegjobban, hogy is ne vette volna észre?!

Zavartan kaptam el kívánatos testéről pillantásom, a mellettem álló alakról; kékellő szemei megbabonáztak, amint odapillantottam. Köhécselve felálltam, és egyenesen leszartam a körülöttünk lévő embereket; szorosan átölelve üzentem neki azt, hogy mennyire is hiányzott. Egész nap nem láttuk egymást; nekem ma korán reggel be kellett mennem az irodába, és egészen késő délutánig bent kellett maradnom. De nem panaszkodom.

 Niall olyan szorosan kapaszkodott belém, hogy tisztán ki tudtam venni az Ő fuldoklását is a hiányomtól. Neki is hiányoztam. Mosolyogva váltam el kissé tőle, és így meredtem szemeibe. Íriszei visszaverték a helyiség hangulatos világításának és az illatos gyertyáinak lángjának ragyogását. Megbabonázott. Apró, leheletnyi csókot nyomtam ajkaira, mely úgy oszlott szét, akár egy sóhaj köztünk. Hamar elmúlt, de intenzíven égett agyunkban. Az asztal másik székéhez kísértem Őt, és udvariasan kihúztam neki a széket. Általában nem szereti, mikor ezt csinálom, de egy apró mosollyal próbálta palástolni, mennyire nehezére esett elfojtani a szemforgatást. Ismerem, mint a tenyeremet. 

 Miközben két lépéssel visszamentem az én székemhez, testemben egy meghitt érzés támadt fel; köszönhetően az apró színpadon elhelyezkedő zenészeknek, kik minket szórakoztattak fellépésükkel. A hegedűdallam a helyet úgy járta át, mint egy szellem. Még a hideg is kirázott erre a gondolatra. Hiába, a szellemektől libabőr fog el; irtózok még a gondolatukra is.

 Amint leültem, öltönyömet megigazítottam, majd ránéztem az előttem ülőre, ágyékom megfeszült. Olyan áthatóan és vágyakozva nézett rám, hogy erre a testem reflexszerűen reagált. Azonban íriszeiben a meghatottság jelei is fellelhetőek voltak, melyre viszont könnycsatornáim működésbe akartak lépni; viszont visszafogtam őket.

 Játékosan felvont szemöldökkel, köhécseléssel és fennhordott állal vettem kezeim közé az étlapot, mely így eltakarta látószögemből az előttem ülő gyönyörűséget. Egy vigyor terült szét arcomon, mikor meghallottam Niall kuncogását. Tetszett neki az előadásom, mely a "nagyurak" kifigurázása volt. Reméltem is, hogy fog. 

Kikukucskáltam a papír alól, de csak egy ugyanolyan papírt láttam meg. Niall éppen feltérképezte a kínálatot. A kis éhenkórászom.

 Gondolataimból egy apró köhécselés szakított félbe, mely egy az egyben ugyanúgy hangzott, ahogy én azt kiparodizáltam. Erre az észrevételre egy nagy vigyor terült szét arcomon, Niall pedig hangosan felkuncogott. A mellettem közelebb álló pincér erre felhúzta jobb szemöldökét, mely olyan íves volt, mint a helyiség kapujának boltíve. Erre már én is felkuncogtam.

- Uraim, ha nem méltóztatnak viselkedni, meg kell kérnem önöket, hogy távozzanak. Ez nem egy játszótér.

A hivatalos hangjára mindkettőnknek nagyobb nevethetnéke támadt, de sikerült visszafogni magunkat.

- Sajnáljuk, uram - gúnyosan hangsúlyoztam ki a megnevezését, a másik íves szemöldöke már kunkorodott felfelé ennek kiváltó okáért, de nem hagytam időt arra, hogy megszólaljon. - Felvennénk a rendelésünket, kérem.

 Az újabb gúnyosan kiejtett szavamra már prüszkölt a méregtől. Nem túl nagy a toleranciája, mit ne mondjak. Ennek ellenére bólintva vette elő tollát és kis füzetecskéjét ( gúnyos hang ).

Miután elmondtam a rendelésemet, Niall következett. Majdnem hangosan felnevettem arra a képkockára, mely igen mulatságos volt. Niall, az éhenkórász... Ki fogja fosztani az éttermet, abban biztos voltam, már akkor, mikor még meg sem szólalt.

 Ismerem, mint a tenyeremet.

- ... Hmm... Kérnék még... - Csak a fejemet tudtam fogni, miközben vállam eszeveszetten rázkódott az elfojtott hahotázástól. A pincér feje már füstölt. 

- Ennyi lenne, köszönöm - bájos mosolyától, melyet a pincérnek küldött; elállt a szavam. Gyönyörű volt. 

Amaz vöröslő fejjel távozott asztalunktól, mi pedig hangosan nevetve összepacsiztunk. Mi nem csak tökéletesen összeillünk, mint két szerelmes, hanem, mint két haver, akik örömmel készítik ki a körülöttük lévőket. Tökéletes csapat voltunk.

Ez kétségtelen. És ma lesz az a nagy nap, mikor ez hivatalossá is válik. Megkérem a kezét ennek a gyönyörűségnek. 

 Borzasztóan izgultam, a tenyerem csak ontotta ki magából az idegesítő izzadságot.